1



2011. április 10., vasárnap

Zegasztár - Elődöntő 2011.04.09.


Lezajlott a Zegasztár elődöntőjének 2. adása is. Már reggel fél 9-re oda kellett menni. Elmondták a napirendünket, és azt is, hogy ki mikor fog következni. Volt egy hangosított próba, majd mehettünk ebédszünetre.

Fél 2-kor gyors névsorolvasás, majd a hosszú várakozás jött. Talán ez a rész volt a legrosszabb a szereplőknek - azaz nekünk -, hiszen valamennyien izgultunk. Volt, aki ezt véka alá tudta rejteni, de volt olyan szereplő is, akin nagyon meglátszott az izgalom.

3-kor elkezdődött a várva várt adás. 4 blokkból állt az egész, az első két blokkban 4-4, a második kettőben pedig 3-3 szereplő mutathatta be a produkcióját a zsűrinek.

Én a 3. blokkban voltam a 2. szereplő. Hosszú volt a várakozás, de nem is bántam. Lent a lihegőben igaz hang nélkül, de figyelemmel kísérhettem az előttem levő versenyzőket. Mindenki nagyon ügyes volt.

Kb. 4 órakor jött értem az egyik kísérő lány, és szólt, hogy induljak felfelé, hamarosan én jövök. Lement az előttem levő lány produkciója, majd belekezdtem. És íme, ez sült ki belőle:




SMS: 1784
Kód: zega42

A szavazást áprilig 15-én éjfélkor zárják le.

Az eredményeket április 16-án tudjuk meg. Kategóriánként 3 versenyző jut tovább, és plusz egy főt továbbjuttathat a közönség - szintén kategóriánként -, de ezt majd csak 23-án tudjuk meg, hogy kik a közönségdíjasok.

Aki továbbjutott a döntőbe, az részt vehet a Hevesi Sándor Színházban megrendezett Zegasztár Gálán. Az már tényleg nem semmi, szeretnék odáig eljutni!! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése