1



2010. szeptember 27., hétfő

Hamarosan új album!



Hamarosan elkészül az új Dj Klinx feat. Klau dal, amit "Passion" névre kereszteltünk.

Már a cím is tudatja, hogy ez egy angol dal; egy frappáns, rövid szöveggel. Szerintem igazi diszkó-sláger lehet belőle - legalábbis reméljük... ;) Annyit még elárulhatok, hogy egy radio és egy club version van eddig a tervben, de még nem tudni, lesz-e belőle remix.

A felvételre már sor került, csak a stúdiómunkálatokra, és a kiadásra várunk, az meg már nem lesz olyan vészesen sok idő.

Ami jó hír, hogy ebből a lemezből több példány készül, így lehet majd belőle vásárolni; de azt is csak bizonyos korlátokon belül. Az árakról később beszámolok, természetesen nem fog vagyonokba kerülni egy-egy példány. :)

2010. augusztus 8., vasárnap

Dabronci falunapon jártam


A legutóbbi fellépésem szombaton (2010.08.07-én) 15 órakor volt Dabroncon. Jó volt a hangulat, a falubeliek nagyon kedvesek voltak. 
 
A közönség lelkes volt, szerencsére az időseknek és a fiataloknak is mosolyt tudtam csalni az arcára. Elég sokan ismerték a dalaimat, mert feldolgozásokat énekeltem, így a közönség nagy részét be tudtam vonni az éneklésbe.

A "Börtön ablakában" című dalom nagy sikert aratott, hiszen az ugyancsak egy feldolgozás. Szinte minden sorban volt olyan, aki velem dalolászott.

A szervezőknek köszönhetően hangszigetelt, és fedett sörsátorban zajlottak a fellépések, így az eseményen részt nem vevőket sem zavarta a hangos zene, viszont akit érdekelt, az kiválóan szórakozott, hiszen jó volt a sátor akusztikája.

Időközben megeredt az eső, és kicsit lehűlt a levegő, de ez sem zavarta meg a kitűnő hangulatot. Sajnos nem sokáig tudtunk maradni a párommal, így az esti buliról nem tudok beszámolni, de biztosan az is fergetegesre sikerült. 

A mulatságot szolgáltató zenekarról annyit tudok, hogy a Flextronics biztonsági őrei, sajnos több infóval nem rendelkezem róluk.

A hangosítás szuper volt, komoly hangtechnikával rendelkezik a falu, így nagyobb galiba nem is volt, minden gördülékenyen ment.

Ezúton is köszönet Varju Zsoltinak, a hangtechnikusnak a frankó munkájáért! :)


2010. július 24., szombat

Red7 Warm Up 2010. vol 1. (By: Cipike)



Tracklist:

Dj Klinx feat Klau - A Vágy (A.T.S. Vocal Remix)
Dukai Regina ft. Papajo - Te vagy az (Sunset Blvd rmx)
Dj Deka Feat Onix - Sexy Witches (Radio Edit)
Náksi&Brunner feat Myrtill - Balaton (Club Mix)
Dj Harmath feat KC - Silver Moon (Club Mix)
Dj Szatmari feat Jucus - Átok vagy áldas (Peat Jr. & Fernando Club Mix)
DJ Szatmári feat Jucus - Táncolj még (DJ Wallas & Gabriel B Remix)
Double Deejays - 220 felett (Beat Mix Extended)
Magic Club feat STG - Mondd, Ki Ölel Át (Erős vs. Spigiboy Remix)
Rank 1 Feet Náksi & Brunner - Mindenki 2010 (Dj Kajti Bootleg)
Bárány Attila feat Barbarita - Te quiero puta (B-Sensual remix)
Special Deejays feat Nensi - Szeress még (Fun Groove Italo Mix)
Sunset Tears - Éden
Betty Love - Fáj még a szó (Tuff Guys remix)


FORRÁS MEGTEKINTÉSE

2010. július 16., péntek

Vágy a Nyírségből - Interjú Dj Klinx-szel (Zene.hu)


- Mi történt veled 2008 óta?
- Az "Egy könnycsepp" megjelenése úgymond a nevemet alapozta meg és így rengeteg szakmabélit (producert,dj-t) megismertem és jó kapcsolatokat teremtettem. 2 helyre voltam hivatalos lemezbemutatóra és szerencsére, a 2 órás dj szettet követően igényt tartottak rám, hogy maradjak mint állandó rezidens. Így az "Egy könnycsepp" megjelenése óta a vendég fellépések mellett egy nyírbátori és egy nyírkarászi disco házigazdája voltam több mint egy évig.

- Kicsoda Klau, hogyan találkoztatok?
- Amikor elkészült a napokban megjelent "A vágy" című zene alapja és rádió verziója, akkor még nem volt meg a dalszöveg. Ekkor kerestem fel ismerősömet Pásztor Tibort "WolfiMusic", aki több dalszöveget is készített már ill. zenei alapokat, masterelést, így ő is erőteljesen a zenei életben forog. Elküldtem neki a teljes zenei alapot, amire ő rövid időn belül egy kész dalszöveget küldött vissza, amin nem is kellett változtatni.
A dalszöveg elkészülése után kezdtem el keresgetni énekeseket. Felkerestem több stúdiót, lemezlovast, hogy ajánljanak énekeseket. A sok keresgetés után eljutottam a Truesound stúdióhoz, amit Dömötör Balázs vezet, felvettem vele a kapcsolatot és küldött minden énekesétől egy hanganyagot, természetesen Rózsás Klau-tól is. Barátnőmnek és nekem is Klau hangja tetszett meg, így vele vettem fel a kapcsolatot. Klau több zenében is közreműködött már, vocálozott többek közt a Viva Tv által megismert Vivien - Ébred a szerelem című dalban, Dömötör Balázs dalaiban ill. megjelent már angol zenéje és több rendezvényt is lebonyolított már, mint énekes. A feléneklés gördülékenyen ment, hisz van már benne tapasztalata és Klau-val a kapcsolatunk nagyon jó, nap mint nap beszélünk. Hogy lesz-e még Dj Klinx feat. Klau dal, az a jövő titka:)

- Hogyan készültek a remixek, és miért pont ezek a remixek kerültek fel?
- Miután megvolt az ének, több ismerősömet is felkerestem, hogy készítsenek belőle remixet. A 2008-ban megjelent "Egy könnycsepp" című lemezemhez képest lényegesen kevesebb remix került fel. "A vágy" című lemezre 6 db remix készült. Ebben benne van 2 rádió verzió, egy romániai lemezlovas (Fred Rowen) remixe, ami a mai klubélet stílusát képviseli, hisz a műfaját a "house" stílusba lehet sorolni. Van rajta A.T.S. közreműködésével egy vocal remix, melynek a stílusa is a mai trendnek megfelelően készült el, és ez a remix elkészült egy úgynevezett Dub verzióban is, ami annyit takar, hogy teljesen megegyezik az A.T.S. Vocal és A.T.S. Dub remix, "csak" annyi a különbség, hogy nem tartalmazza az éneket. Erre azért volt szükség, hogy azok a DJ-k is, akik nem játszanak magyar zenéket, a dub verziót ők is nyugodtan pörgethetik a bulikon. Legutolsó remix pedig az ún. Hand's up stílust képviseli Mike Junior jóvoltából. Mivel manapság egyre ritkább az olyan klub, ahol játszanak még Hand's up stílusú dalokat, így ebből a stílusból csak egy remix készült, de mivel rengetegen szeretik a pörgősebb dallamokat, így ennek a verziónak rengetegen örülnek.

- Sok sikert a lemezhez!


2010. június 25., péntek